Tanszékünk a Nyitott Kapuk Napján

Ez Egyetemi Campuson került sor idén is a Nyitott Kapuk program megvalósítására (2024. január 16.), ahol tanszékünk munkatársai előadástartással, tanácsadással, kötetlen beszélgetéssel, és meglepetéssel várták a védőnőképzés iránt érdeklődő fiatalokat.

A szép számmal megjelent, képzésünk iránt érdeklődő fiatalok és szüleik a „Védőnői hivatás története. Védőnőképzés” címmel hallgattak meg tájékoztató előadást Soósné Dr. Kiss Zsuzsanna tanszékvezető egyetemi docenstől, majd Horváth Krisztina mesteroktató tartott előadást a védőnő hallgatók gyakorlati képzéséről.

Az Egészség- és Sporttudományi Kar standján Virághné Horváth Zsuzsanna, Horváth Krisztina, Szabó Gina és Nits Lászlóné a védőnőhivatással, a képzéssel kapcsolatos kérdésekben adott tájékoztatást az érdeklődőknek.

A nap folyamán a fiatalok és szüleik megismerkedhettek a több mint egy évszázada működő, Hungarikumnak minősített Védőnő Szolgálatban folyó munkával, a védőnői hivatás szépségeivel, a győri védőnőképzéssel (felvételinél jelentkezés hozzánk a védőnőképzésre: Egészségügyi gondozás és prevenció BSc, védőnő szakirány. Széchenyi István Egyetem), az egyetemi élettel, beszélgettek az oktatókkal és a hallgatókkal.

Meglepetéssel is vártuk az érdeklődőket. A demonstrációs gyakorlatok során használt „élethű” újszülött, koraszülött, csecsemő babákkal folyó gondozási munka kipróbálása a helyszínen ugyan kihívást jelentett a fiataloknak, de a fotókon is látható, hogy nagyon élvezték a helyzetet.

Minden résztvevőnek felhívtuk a figyelmét az új felvételi rendszerre, arra, hogy az egyetemi felvételi során lehetőségük van 100 intézményi ponttal növelni a felvételi pontszámaikat.

Ehhez mi az „Út a felsőoktatásba-A JÖVŐ EGÉSZSÉGTUDORAI” című képzésünkkel tudjuk hozzásegíteni a felvételizőket. A program az egészségtudományi képzések iránt érdeklődőknek szól elsősorban, az egyetemi élet egy „mini szemeszterét” szimulálja képzéssel, vizsgákkal, konferenciával. A nálunk megszerzett pontok az egyetemünk más képzéseire jelentkezőknél is beszámíthatók.

Minden felvételizőnek ajánlom az alábbi linket, ahol részletes információt találnak. https://felveteli.sze.hu/a-jovo-egeszsegtudorai

Még van/lesz lehetőség a jelentkezésre.

Programunk nagyon népszerűnek bizonyult, sok érdeklődővel, hasznosan és nagyon jó hangulatban telt a nap.

Köszönjük, hogy ilyen sokan voltatok!

Eredményes tanulást, felkészülést és sikeres felvételit kívánunk!
Találkozzunk nálunk, 2024. szeptemberben!

(Összeállította Soósné Dr. Kiss Zsuzsanna tanszékvezető, Nits Lászlóné kari titkársági referens munkatárs)

pet_nyitottkapuk_20240123_001.jpgpet_nyitottkapuk_20240123_003.jpg

pet_nyitottkapuk_20240123_002.jpg

TANTÁRGYI INFORMÁCIÓK

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Tantárgyi tematika kereső